Visszatér az ősz, telhetetlen pusztít a tájon
Fekete sereg nő, krákognak barnába vájón
Rád gondolok, s szívem mégis tavasz járja
Te vagy lelkemnek legszentebb ideálja
Éltemben óvlak s te légy takaróm
Holtomkor is vágyj, s tarkítsd koporsóm