Harsány tűzkorong lágyan enyész láthatár mögül,
bágyatag bojhokat lehel, lélekben visszarepül.
Színpadra robbanó titkok, izzik világok tánca,
beteljesül vélük természet leggyönyörűbb násza.
Deszkáin mindig más díszlet leng elénk,
folyton változó, végbe rohanó Földtekén.
Láthatáron e frigy hirtelen végzetébe tér,
vad színorgia emlékét hordja szerte szél.
Igaznak a hit valóságra áhított hősköltemény,
miként vakon hívőt sem győzhet más vélemény.
Gyászruhában tetszelgő bús világa ölelget,
mialatt fénytelen mélység karcolja végeket.
S túlon győzelemre lendíti ismét fegyverét,
merészen tárja világra hímzett köpenyét.
Méltósággal büszke örökkön hű udvarával,
elhinti lényünkre Istenből fakadó imával.
Teljessé falja semmin csüngő fénylő lyukakat,
azúrral festi végtelenségben tespedő urakat.