Pislákol… Régvolt remény, emeld fel fejed!
Nem beszéltünk. Akarnék újra lenni. Veled!
Felöltötte, hogy letépje köntösét a vágy?
Megvetetlen, hűvösen várt mindig az ágy.
Megnyílsz-e még? Miért sikoltasz szív?
Mikor valahol legbelül, valami újra hív.
Merengtél olykor… Rejtezik-e még íly álom?
…vagy megálltál. Tényleg a saját utam járom?
Tán leporolod karcos-poros, fényt nyelő lemezed?
Mélyről, recsegve szól. Ez a te slágered?
Felütöd megsárgult könyvek gyűrött lapjait?
Hallod-e még egyszer fantáziatenger hangjait?
Ablakból nézel a tájra. Tompító esőcseppek.
Miként hullnak fentről, rögtön tájba vesznek.
Felsóhajtasz egy fáradt szempár mögül…
Valami nesz… valami zaj… sejlik belül.
Mit látsz egy pernyés csipkebokor mögül?
Mikor az örök vihar csendben melléd leül?
Révedek… Ez most álom? …vagy ébredek?
Öleltem. Éreztem. Te! Órákon át néztelek!
Suhantál. Keresztül, tűnő szaharai tájamon.
Időztél! Ha csak egy percre is! Fáradt vállamon.
Maradt egy pillantás. Nem fogom, mégis őrzöm.
Kellünk-e még egymásnak? Muszáj-e utat törnöm?

(C.M-nek!)