Csupaszon, meztelen
mész a csatába
egyedül

Köd, hideg szél,
lehúz a vaskos sár,
de kúszol…
egyedül

Messze erdő, város.
Onnan figyelnek,
de nem látnak.
Apró vagy e tájban …
egyedül

Nézel vissza, mögötted mélység,
körötted semmi,
se ruha, se fegyver.
Vonszolod magad…
egyedül

Fejed emeled, nézel előre.
Ott a cél lebeg.
Követed…
egyedül

Sokszor fulladsz.
Kínzó, ha éhed van.
Tested zsibbadt, fájó.
Nincs már erőd,
de haladsz…
egyedül

Néha lebben rikító tünemény,
a jövő.
Közelről más, kívülről fakó.
Nyúlsz felé,
ez csak a tiéd…
egyedül

Ki van benne…
mi van benne…
te töltöd meg…
egyedül

Ha majd utoléred,
rájössz: zajos, kusza.
Sosincs rendben,
te vagy benne…
egyedül

Benn az élet,
számos mozaik.
Te építed…
egyedül

Kezeiddel, ujjaidal festegeted,
formálod a ködös levegőt.
Mit tettél, merre mentél,
csak a tiéd…
egyedül

Eggyé válsz a gömbbel,
kívül mi csupasz semmi,
csak te látod ott belül.
Mennyi, mennyi,
mind a tiéd…
egyedül

Vissszanézve, voltak sokan,
csatlakoztak, majd kikoptak,
veled voltak, kitartottak,
ők a tiéd…
egyedül

Emlékeid rakod sorba,
mind a jövőd része,
így lesz egész.
Révbe érve,
csak is tiéd…
egyedül

Majd kikopsz te is,
hullsz a mélybe.
Gömb a tiéd,
te a gömbben.
A jövő örök,
végtelen a semmi,
foszlik minden.
Oda tartasz végül…
egyedül

Csak a most volt, van, lesz.
Mindig te vagy benne…
egyedül